Ferenc pápa: Ne maradjunk süketek és némák az emberek szenvedéseivel szemben!

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

A mai vasárnap evangéliuma (vö. Mk 7,31–37) egy süketnéma csodálatos meggyógyítását beszéli el, amelyet Jézus visz végbe. Eléje vittek egy süketnémát, és kérték, hogy tegye rá a kezét. Ő azonban többféle mozdulatot is tesz: először is félrevonja, távol a tömegtől. Most is, mint más alkalmakkor, Jézus mindig tapintatosan cselekszik. Nem akar feltűnést kelteni az emberek előtt, nem keresi a népszerűséget vagy a sikert, csak egyszerűen jót akart tenni az emberekkel. Ezzel a magatartásával azt tanítja nekünk, hogy a jót felhajtás nélkül kell tennünk, hivalkodás és „harsonaszó” nélkül. Csöndesen kell cselekednünk.

Amikor eltávolodtak a tömegtől, Jézus a süketnéma fülébe dugta az ujját, nyállal pedig a nyelvét érintette meg. Ez a gesztus a megtestesülésre utal. Isten Fia egy az emberek valóságába beilleszkedett ember: emberré lett, s ezért képes megérteni egy másik ember nyomorúságos helyzetét; beavatkozik egy olyan mozdulattal, amely magába foglalja saját emberségét. Ugyanakkor Jézus meg akarja értetni, hogy a csoda az Atyával való egysége révén következik be: ezért emelte fel szemét az égre. Azután felsóhajtott, és kimondta a feloldó szót: „Effata”, azaz: „Nyílj meg!” És a süketnéma azonnal meggyógyult: a füle megnyílt, a nyelve megoldódott. Számára a gyógyulás „megnyílás” volt a többiek és a világ felé.

Ez az evangéliumi elbeszélés azt hangsúlyozza, hogy kettős gyógyulásra van szükség. Mindenekelőtt a betegségből és a testi szenvedésből való gyógyulásra, a test egészségének helyreállítására, még ha ez a célkitűzés nem érhető is el teljesen a földi viszonyok között, az orvostudomány és a többi tudományág számos erőfeszítései ellenére sem.

De van egy másik, vélhetően nehezebb gyógyulás, ez pedig a félelemből való gyógyulás. Kigyógyulás abból a félelemből, amely arra késztet, hogy elszigeteljük a beteget, a szenvedőt, a fogyatékkal élőt. Számos módja van az elszigetelésnek, történhet hamis könyörületességgel is, vagy úgymond a probléma eltávolításával; süketek és némák maradunk a betegségeket, aggodalmakat és nehézségeket hordozó emberek szenvedéseivel szemben. Sokszor a beteg és a szenvedő problémává válik, miközben jó alkalmat kínál arra, hogy kinyilvánítsuk a társadalom gondoskodását és szolidaritását a leggyengébbek felé.

Jézus felfedte előttünk annak a csodának a titkát, amelyet mi is végbevihetünk, főszereplőivé válva az „Effata”, vagyis a „Nyílj meg” szónak, amellyel visszaadta a beszéd és a hallás képességét a süketnémának. Arról van szó, hogy meg kell nyílnunk szenvedő és segítségre szoruló testvéreink szükségleteire, elkerülve az önzést és a szív bezárulását. Jézus épp azért jött, hogy a szívünket nyissa meg, hogy a személy legbensőbb középpontját szabadítsa fel, hogy így teljes mértékben képesek legyünk megélni kapcsolatunkat Istennel és a többiekkel. Isten Fia emberré lett, hogy az ember, akinek bensőjét a bűn süketté és némává tette, meg tudja hallani Isten hangját, a szeretet hangját, amely szívéhez szól, és így ő is megtanulja a szeretet nyelvét, lefordítva azt a nagylelkűség és az önátadás gesztusaira.

Mária, aki tökéletesen „megnyílt” az Úr szeretetére, nyerje el számunkra, hogy mindennap megtapasztaljuk a hitben az „Effata” csodáját, és így közösségben éljünk Istennel és testvéreinkkel!