Ferenc pápa pünkösdi homíliája

A mai liturgia első olvasmánya a Szentlélek pünkösdi eljövetelét „heves széllökéshez” hasonlítja (ApCsel 2,2). Mit mond nekünk ez a kép? A heves szél nagy erőt juttat eszünkbe, de nem öncélút: a valóságot megváltoztató erőről van szó. A szél ugyanis változást hoz: meleg áramlatokat, amikor hideg van, hidegeket, amikor meleg van, esőt, amikor szárazság van… így működik. A Szentlélek is, teljesen más szinten, de így működik: ő az az isteni erő, amely megváltoztat, amely megváltoztatja a világot. Erre emlékeztetett a szekvencia: a Lélek „a fáradtságban enyhülés; a sírásban vigasztalás”; és így könyörgünk hozzá: „Mosd meg, ami szennyezett, aszúságra hints vizet, orvosold a sebhelyet!” Ő belép az egyes helyzetekbe, és átalakítja azokat; megváltoztatja a szíveket, megváltoztatja az eseményeket.

Megváltoztatja a szíveket. Jézus már korábban megmondta apostolainak: „A Szentlélek ereje tölt el titeket, […] és tanúságot tesztek rólam” (ApCsel 1,8). És épp így történt: a korábban félős, még a Mester feltámadása után is zárt ajtók mögé bújó tanítványokat átalakítja a Lélek, és, ahogy meghirdeti Jézus a mai evangéliumban, „tanúságot tesznek róla” (vö. Jn 15,27). Tétovázókból bátrakká válnak, és Jeruzsálemből indulva a világ végéig is elmennek. Aggodalmaskodók, amikor Jézus köztük volt, de merészek nélküle, mert a Lélek megváltoztatta szívüket.

A Lélek feloldja a félelem által megbénított lelkeket. Legyőzi az ellenállásokat. Aki megelégszik azzal, hogy félgőzzel haladjon, azt odaadó nekiiramodásra készteti. Kitágítja a szűkös szíveket. Szolgálatra indítja a kényelembe helyezkedőt. Útnak indítja azt, aki beérkezettnek hiszi magát. Álmodni bátorítja azt, akin erőt vett a langyosság. Így megy végbe a szív megváltoztatása. Sokan ígérnek változást hozó időket, új kezdetet, csodaszámba menő újításokat, a tapasztalat azonban azt tanítja, hogy a dolgok megváltoztatására irányuló egyetlen földi kísérlet sem elégíti ki teljesen az emberi szívet. A Lélek megváltoztató tevékenysége másmilyen: nem a környezetünkben hoz forradalmi változást, hanem a szívünket változtatja meg; nem szabadít meg a nehézségek nyomásától, hanem felszabadít minket belülről, hogy szembe tudjunk nézni velük; nem ad meg mindent rögtön, hanem segít, hogy bizakodva úton maradjunk, és sose fáradjunk bele az életbe. A Lélek fiatalon tartja a szívet, fenntartja a megújult fiatalosságot. A fiatalosság, a meghosszabbítására irányuló minden kísérlet ellenére, előbb-utóbb elmúlik; a Lélek viszont elejét veszi az egyetlen egészségtelen, a belső megöregedésnek. Hogyan teszi ezt? Megújítva a szívet, átalakítva bűnösből megbocsátottba. Ez a nagy változás: bűnösből igazzá tesz minket, és ezzel minden megváltozik, mert a bűn rabjaiból szabadokká válunk, szolgákból gyermekekké, kidobottakból becsesekké, csalódottakból reménykedőkké. A Szentlélek által így újjászületik az öröm, a szívben megszületik a béke.

Ma tehát megtanuljuk, mi a teendő, amikor igazi változásra van szükségünk. Melyikünknek ne lenne szüksége rá? Főleg, amikor padlón vagyunk, amikor az élet terhei alatt görnyedünk, amikor gyengeségeink nyomasztanak, amikor nehezen haladunk előre, és lehetetlennek tűnik szeretni. Akkor egy erős „helyreállítóra” lenne szükségünk: ő az, Isten ereje. Ő, aki, miként megvalljuk, „éltető”. Mennyire jót tenne nekünk, ha mindennap befogadnánk ezt az élet-helyreállítót! Mondjuk azt, amikor felébredünk: „Jöjj, Szentlélek, jöjj a szívembe, légy jelen a napomban!”

A Lélek, a szívek után, megváltoztatja az eseményeket. Ahogy a szél mindenhol fúj, úgy ő a legelképzelhetetlenebb helyzeteket is eléri. Az Apostolok cselekedeteiben – amely egy még teljesen felfedezendő könyv, ahol a Lélek a főszereplő – egy folytonos, meglepetésekkel teli dinamizmus tanúi vagyunk. Amikor a tanítványok nem is számítanak rá, a Lélek a pogányok közé küldi őket. Új utakat nyit előttük, mint a Fülöp diakónusról szóló jelenetben. A Lélek egy elhagyatott útra vezeti, mely Jeruzsálemből Gázába vezet – mennyire szívszorító ma hallani ezt a nevet; a Lélek változtassa meg a szíveket és az eseményeket, és vigyen békét a Szentföldre! – Azon az úton Fülöp prédikál az etióp tisztviselőnek, és megkereszteli őt. Azután a Lélek Azótoszba viszi, utána pedig Cezáreába: mindig új helyszínekre, hogy terjedjen Isten újdonsága. Aztán ott van Pál, aki „a Lélek által kényszerítve” (ApCsel 20,22) a legtávolabbi határokig is elmegy, hogy elvigye az evangéliumot olyan népeknek, amelyeket sosem látott. Amikor működik a Lélek, mindig történik valami, amikor fúj a Lélek, sosincs szélcsend, soha!

Amikor közösségeink „bágyadt” időszakokat élnek meg, amikor az otthoni langymeleget jobban kedvelik Isten újdonságánál, az rosszat jelent. Azt jelenti, hogy védekezünk a Lélek szelével szemben. Amikor pusztán önmagunk megőrzéséért élünk, ahelyett, hogy a távollevőkhöz mennénk, az nem jelent jót. A Lélek fúj, de mi bevonjuk a vitorlákat. Pedig mily sokszor láttuk csodákat művelni! A Lélek gyakran – épp a legsötétebb időszakokban – támasztotta a legtündöklőbb szent életeket! Mert ő az Egyház lelke: mindig reményt áraszt beléje, örömmel tölti el, újdonsággal teszi termékennyé, az élet rügyeit fakasztja rajta. Mint amikor egy családban gyermek születik: a kicsi felborítja a menetrendet, nem hagy aludni, mégis olyan örömet hoz, amely megújítja, előrelendíti és szeretetben kitágítja az életet. A Lélek is így hozza a „gyermekség” légkörét az Egyházba. Folytonos újjászületéseket produkál, feléleszti a kezdeti szerelmet. A Lélek emlékezteti az Egyházat, hogy évezredes történelme ellenére, mindig huszonéves marad, a fiatal jegyes, akibe az Úr reménytelenül beleszeretett. Ne fáradjunk hát bele abba, hogy hívjuk a Lelket magunk közé, hívjuk őt tevékenységeink előtt: „Jöjj, Szentlélek!”

Ő elhozza átalakító erejét, azt az egyedülálló erőt, mely úgymond egyszerre centripetális és centrifugális. Centripetális, vagyis a középpont felé hajtó, mert a szív legmélyén működik. Egységet hoz a töredékességbe, megnyugvást a bajokban, kitartást a kísértések között. Erre emlékeztet Pál a szentleckében, amikor azt írja, hogy a Lélek öröm, béke, hűség, önuralom (vö. Gal 5,22). A Lélek bensőséges kapcsolatot hoz létre Istennel, erőt ad az előrehaladáshoz. Ő ugyanakkor centrifugális erő is, vagyis kifelé hajt. Ő, aki a középpontba visz, ugyanaz, aki a perifériára, mindenféle emberi periféria felé küld; ő, aki feltárja előttünk Istent, a testvérek felé indít minket. Küld, tanúvá tesz, és ezért – ahogyan Pál írja – szeretetet, kedvességet, jóságot, szelídséget önt belénk. Egyedül a vigasztaló Lélekben tudunk életadó és valóban bátorító szavakat mondani másoknak. Aki a Lélek szerint él, az ebben a lelki feszültségben van: egyszerre feszül Isten felé és a világ felé.

Kérjük tőle, hogy ilyenek lehessünk: Szentlélek, Isten heves szele, fújj ránk! Fújj szívünkbe, és add, hogy belélegezzük az Atya gyengédségét! Fújj az Egyházra, és taszítgasd a legtávolabbi határokig, hogy általad hordozva, semmi mást ne vigyen, csak téged! Fújd a világra a béke enyhe melegét és a remény üdítő vigaszát! Jöjj, Szentlélek, változtass meg minket belülről és újítsd meg a föld színét. Ámen.

Fordította: Tőzsér Endre SP

forrás: Magyar Kurír