Ferenc pápa katekézise

Kedves testvérek, jó napot kívánok!

Ma tartjuk az föld 50. világnapját. Jó alkalom ez arra, hogy megújítsuk elkötelezettségünket amellett, hogy szeretjük közös otthonunkat, gondot viselünk rá és családunk leggyengébb tagjaira. Ahogy a tragikus koronavírus-világjárvány megmutatja nekünk: csak együtt és a legkiszolgáltatottabbak felkarolásával tudunk megküzdeni a globális kihívásokkal. A Laudato si’enciklikának épp ez az alcíme: „közös otthonunk gondozásáról”. Ma egy kicsit együtt reflektálunk erre a felelősségre, amely „e földön való áthaladásunkat” jellemzi (LS 160). Fejlődnünk kell annak tudatosságában, hogy közös otthonunkat gondoznunk kell.

Földi anyagból alkottattunk, és a föld gyümölcsei tartják fenn életünket, de amint a Teremtés könyve emlékeztet bennünket, nem vagyunk egyszerűen „földiek”: az élet Istentől származó leheletét is magunkban hordozzuk (vö. Ter 2,4–7). Következésképp egyetlen emberi családként élünk a közös otthonban, biológiai sokféleségben Isten többi teremtményével. Imago Dei-ként, Isten képmásaként tisztelettel és törődéssel kell fordulnunk minden teremtményhez, szeretetet és együttérzést kell táplálnunk testvéreink, különösen a leggyengébbek iránt, utánozva Isten irántunk tanúsított szeretetét, mely kinyilvánult az ő Fiában, Jézusban, akik emberré lett, hogy osztozzon velünk ezen az állapoton és megmentsen bennünket.

Önzőségünk miatt kudarcot vallottunk azon feladatunkban, hogy a föld őrzői és gondozói legyünk. „Elég, ha csak őszintén rápillantunk a valóságra, és látjuk, mily nagyon pusztul közös otthonunk” (uo., 61). Beszennyeztük, kifosztottuk, még saját életünket is veszélybe sodortuk. Ezért különféle nemzetközi és helyi mozgalmak indultak lelkiismeretünk felébresztésére. Őszintén nagyra értékelem ezeket a kezdeményezéseket, és továbbra is szükséges lesz, hogy gyermekeink az utcára vonuljanak, hogy megtanítsák nekünk azt, ami nyilvánvaló, vagyis azt, hogy nincs jövő számunkra, ha elpusztítjuk a minket fenntartó környezetet.

Nem sikerült őriznünk a földet, a mi otthon-kertünket, nem sikerült őriznünk testvéreinket. Vétkeztünk a föld ellen, felebarátaink ellen és végeredményben a Teremtő ellen, szerető Atyánk ellen, aki mindenkire gondot visel, és azt akarja, hogy közösségben és jólétben éljünk együtt. És hogyan reagál a föld? Van egy spanyol mondás, mely roppant világos e téren, így szól: „Isten mindig megbocsát; mi emberek néha igen, néha nem; a föld viszont sosem bocsát meg!” A föld nem bocsát meg: ha mi tönkretettük a földet, a válasz roppant kellemetlen lesz.

Hogyan lehet helyreállítani a harmonikus kapcsolatot a földdel és az emberiség többi részével? Harmonikus kapcsolatot… Sokszor elveszítjük a harmónia látását. A harmónia a Szentlélek műve, közös otthonunkban, a földön is, az emberekkel, a felebarátainkkal, a legszegényebbekkel való kapcsolatunkban is. Hogyan lehet helyreállítani ezt a harmóniát? Új módon kell néznünk közös otthonunkra. Értsük meg: a föld nem kiaknázható erőforrások tárháza! Nekünk, hívőknek, a természeti világ a „teremtés evangéliuma”, amely Isten teremtő erejét fejezi ki, ez az erő pedig az emberi élet alakításában és a világnak, valamint mindannak létben tartásában nyilvánul meg, ami a világban az emberiség fenntartását szolgálja. A bibliai teremtéstörténet így fejeződik be: „Isten látta, hogy nagyon jó mindaz, amit alkotott” (Ter 1,31). Amikor ezeket a természeti tragédiákat látjuk, melyek a föld válaszai rossz bánásmódunkra, azt gondolom: „Ha most megkérdezném az Urat, mit gondol erről [a mostani földünkről], nem hinném, hogy azt mondja: »nagyon jó«.” Mi tettük tönkretette az Úr művét!

Ma, a föld világnapján, újra rá kell találnunk a föld szent tisztelete iránti érzékre, mert az nemcsak a mi otthonunk, hanem Isten otthona is. Ebből fakad bennünk annak tudata, hogy szent földön állunk!

Kedves testvérek, „élesszük fel azt az esztétikai és szemlélődő érzéket, melyet Isten belénk ültetett” (Querida Amazonia apostoli buzdítás, 56). A szemlélődés próféciáját mindenekelőtt az őshonos népektől sajátíthatjuk el, akik arra tanítanak bennünket, hogy nem tudunk gondoskodni a földről, ha aztnem szeretjük és nem tartjuk tiszteletben. Nekik megvan az a bölcsességük, hogyan kell „jól élni”, nem abban az értelemben, hogy jól érezzük magunkat, nem, hanem hogy harmóniában éljünk a földdel. Ők ezt a harmóniát hívják „jól élés”-nek.

Ugyanakkor ökológiai megtérésre is szükségünk van, mely konkrét tettekben fejeződik ki. Egyetlen családként, melynek tagjai egymástól függnek, közös tervre van szükségünk a közös otthonunkat fenyegető veszélyek elhárításához. „A kölcsönös függőség arra kötelez bennünket, hogy egyetlen világban, egyetlen közös projektben gondolkodjunk” (LS 164). Tisztában vagyunk azzal, hogy fontos a nemzetközi közösségként való együttműködés közös otthonunk védelme szempontjából. Biztatom a felhatalmazással rendelkezőket arra, hogy irányítsák azt a folyamatot, amely két fontos nemzetközi konferenciához vezet majd: az egyik a COP15 a biológiai sokféleségről Kunmingban (Kína) és a COP26 az éghajlatváltozásról Glasgowban (Egyesült Királyság). Rendkívül fontos ez a két találkozó.

Szeretnék arra ösztönözni [mindenkit], hogy országos és helyi szinten is szervezzenek összehangolt beavatkozásokat. Jó, ha összefogunk, bármely társadalmi osztályhoz tartozzunk is, és ha „alulról” építkező népi mozgalmat is életre hívunk. A mai világnap, a föld világnapja is éppen így született. Valami kicsivel mindegyikünk hozzájárulhat. „Nem szabad azt gondolnunk, hogy ezek az erőfeszítések nem változtatják meg a világot. Az ilyen tettek valami olyan jót terjesztenek a társadalomban, amely mindig több gyümölcsöt terem annál, mint amennyit észlelhetünk, mert olyan jót hoznak létre e földön, amely mindig – ha olykor láthatatlanul is – igyekszik tovaterjedni” (LS 212).

Ebben a megújulást hozó húsvéti időben határozzuk el, hogy szeretni fogjuk és nagyra becsüljük a föld csodálatos ajándékát, közös otthonunkat, és gondot viselünk az emberiség családjának minden tagjára. Testvérként együtt kérjük mennyei Atyánktól: „Áraszd ki Lelkedet, és újítsd meg a föld színét!” (vö. Zsolt 104,30).

Forrás: Magyarkurir