Ferenc pápa katekézise: Az imában mindent elmesélhetünk Istennek!

Minden ember és az egész ember tud imádkozni a szívével

Katekézise első részében a pápa az imádság minden ember számára közös vonásairól elmélkedett, hiszen az ima mindenkihez, minden valláshoz tartozik. Lényünk titkában születik az ima, abban a bensőségességben, amit szívnek hívunk. Az ima tehát nem valami periférikus, másodlagos jelenség, hanem a legbensőbb titkunk. És ez a misztérium az, amely imádkozik – emelte ki a pápa. Az érzelmek és az értelem is imádkoznak, de az ima több mint érzelem és értelem. A test is imádkozik, de egy súlyos testi fogyatékos is tud imádkozni, mert az egész ember imádkozik a szívével. Az ima egy lendület, egy fohász, mely túllép rajtunk és a legnagyobb benső szükségletünkből születik, de mindig több annál. Az ima a botorkáló, a tapogatózva haladó „én” szava, mely keresi azt, akit „Te”-nek szólít. Az én és a Te közötti kapcsolatot nem lehet számológépen kikalkulálni – mondta a pápa.           

A keresztény ima Isten kinyilatkoztatásából ered

A keresztény ima ezzel szemben kinyilatkoztatásból ered, mert az a Te nem maradt titokba burkolva, hanem kapcsolatba lépett velünk. A kereszténység folytonosan Isten-megnyilvánulást, vagyis epifániát ünnepel. A liturgikus év első ünnepei annak az Istennek a szertartásai, aki nem marad homályban és barátságát felajánlja minden embernek: az Isten kinyilatkoztatja dicsőségét Betlehem szegénységében, a bölcsek imádatában, a keresztségben a Jordán folyónál, a kánai menyegző jelében. A János evangélium prológusa így összegzi ezt: „Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van” (Jn 1,18). Jézus volt, aki kinyilatkoztatta nekünk az Istent.

A keresztények most bizalmas módon Atyának merik szólítani az Istent

A keresztény imája kapcsolatba lép az Isten gyengéd arcával, mely nem akar félelmet kelteni senkiben sem. Ez a keresztény imádság első sajátossága. Korábban az emberek ahhoz voltak hozzászokva, hogy az Isten lenyűgöző és félelmetes titkától megfélemlítve szolgai és alávetett módon viselkedjenek. Ám a keresztények most bizalmas módon Atyának merik szólítani őt, sőt Jézus szavával élve „papának” hívják – tette hozzá szabadon a pápa.

Az Atya megad nekünk mindent, amit Jézus nevében kérünk

A kereszténység elhagyta az Istenhez fűződő korábbi feudális jellegű kapcsolatát és így hitünk örökségében az alattvaló, a rabszolgaság, a vazallusság fogalmai helyébe  a szövetség, az ígéret, a közelség lépett, annak a jegyében, hogy Jézus immár barátainak mond minket „Barátaimnak mondalak benneteket, mert amit hallottam Atyámtól, azt mind tudtul adtam nektek. Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle”. Ez pedig egy biankó csekk! - tette hozzá szabadon a pápa: Mindaz, amit kértek az Atyámtól a nevemben, én megadom nektek.

Az Istentől bármit kérhetünk, neki mindent elmagyarázhatunk

Az Isten barát, szövetséges, jegyes, akivel az imádságban bizalmas kapcsolatot lehet létesíteni, mint ahogy a Miatyánk kérései mutatják. Az Istentől bármit kérhetünk, neki mindent elmagyarázhatunk, neki mindent elmesélhetünk. Nem baj, ha vele kapcsolatban hiányosságaink vannak, mert ő szeret bennünket így is. Az Utolsó Vacsorán azt is feltárja, hogy a kehely az új szövetség az ő vérében és ezzel elővételezi a keresztet. Ha az emberek megszűnnek szeretni, ő azért továbbra is szeret. Közel van szívünk ajtajához, kopogtat és vár. Isten türelme olyan, mint egy apáé  és anyáé. Így imádkozzunk, lépjünk be a szövetség titkába, Isten irgalmas karjaiba, aki nem ismer gyűlöletet, csak szeret minket! – zárta katekézisét Ferenc pápa.