Katekézis a szentmiséről – bevezető rész a szentmisében

Az előző részben a szentmise egyes részeivel találkozhattunk röviden, most ezeket a részeket részletesen is megközelítjük.

A római misekönyv általános rendelkezéseiben a következő utasításokat olvashatjuk:

Azoknak a szertartásoknak, amelyek az ige liturgiáját megelőzik, bevezető, ráhangoló és előkészítő jellegük van. Ide tartozik: a Kezdőének, a hívek köszöntése, a bűnbánat, az Uram, irgalmazz!, a Dicsőség és a mise Könyörgése (collecta). Ezeknek célja az, hogy az egybegyűlt híveket közösséggé formálják, és felkészítsék Isten igéjének figyelmes hallgatására és az Eucharisztia méltó ünneplésére.

Olyan ünneplések alkalmával, amikor bizonyos szertartások a liturgikus könyvek szabályai szerint összekapcsolódnak a szentmisével, a szentmise bevezető szertartásai elhagyandók, vagy sajátos módon alakíthatók.

A Kezdőének

 Midőn a nép együtt van, a pap bevonul a diakónussal és a szolgálattevőkkel, felhangzik a Kezdőének. Ez az ének van hivatva megnyitni a szertartást, egységre hangolni az összegyűlteket, bevezetni őket a liturgikus időszak vagy ünnep misztériumába, továbbá kísérni a pap és a szolgálattevők bevonulását. Énekelhet: az énekkar (szkóla) és a nép felváltva, vagy hasonló módon a kántor és a nép, vagy végig a nép, illetve a szkóla egyedül. Vehető a Graduale Romanumban vagy a Graduale simplexben levő antifóna a maga zsoltárával, vagy pedig más, a Püspöki Konferencia által jóváhagyott ének, amely megfelel a szent cselekmény, a nap és a liturgikus időszak jellegének. Ha a bevonulás alatt nincs ének, a Misekönyvben közölt antifónát vagy a hívek mondják, vagy egyesek a hívek közül, vagy a lektor; egyébként maga a pap olvassa fel a hívek üdvözlése után. Megteheti ezt bizonyos bevezető intelem formájában is.

A kezdőéneknek megvan a maga történelme is. Amikor 313. Nagy Konstantin császár kiadta a Milánói rendelete, mellyel a kereszténység szabadon gyakorolható vallás lett, az emberek szabadon járhattak a szentmisére. Az egész birodalomban egyre nagyobb számmal épültek a templomok. Ebbe a templomba pedig a nép ünnepelni járt, ahogy mi is. Egyre nagyobb helyet kapott az ünnepélyesség és a pompa is. A szentmisére a pápa, püspök ünnepélyesen vonult be a maga segédkezőivel és az egész klérussal. Ez akár több tíz ember is lehetett. Úgy vonultak be, mint Jézus Jeruzsálembe. Így teljesen természetes volt, hogy az ének valamelyik zsoltárból származzon. Ezek a zsoltárok a figyelem felkeltésére szolgálnak mind a mai napig, a szentmise „témájára” vezetnek rá. Nagyböjti időben főleg a bűnbánati zsoltárok vannak előtérben, vagy akár az evangéliumból is lehet egy részlet. Hasonló ez, mint a nagy klasszikus zeneműveknél is a nyitányban benne vannak a legfontosabb részei a zeneműnek. Ezek mutatnak rá a legfontosabb részeire.

Az oltár és a hívek köszöntése

Amikor megérkeznek a presbitériumba, a pap, a diakónus és a szolgálattevők mély meghajlással köszöntik az oltárt. Ezután tiszteletadása jeléül a pap és a diakónus megcsókolja az oltárt; a miséző meg is tömjénezi a keresztet és az oltárt, ha ezt megfelelőnek tartja.

 A Kezdőének elhangzása után a pap, aki a papi széknél áll, és az egész közösség keresztet vet, majd a pap az egybegyűlt közösség köszöntésével figyelmeztet az Úr jelenlétére. Ez a köszöntés és a nép válasza érzékelteti az ünneplésre egybegyűlt Egyház misztériumát.

A nép üdvözlése után a pap, a diakónus, vagy más szolgálattevő igen röviden bevezetheti a híveket a napi szentmisébe.

A kezdőének alatt vonul be a pap a segédjeivel a templomba, ezalatt van az oltárcsók, majd átmegy a helyére.

Maga az oltárcsók szintén az első századokból maradt ránk. Míg nem lehetett templomokat építeni, addig a katakombákban ünnepeltek, különösen valamelyik vértanú sírja felett. Amikor a keresztények „feljöhettek” a föld alól, akkor nem hozták fel a vértanúk maradványait, csak egy kis részt – az ereklyét. Ezt helyezték bele az oltárba, és a pap ezt az ereklyét csókolta meg a tisztelet jeléül. Ez a hagyomány mind a mai napig megmaradt. Minden templom főoltárába az oltár szentelésekor belehelyezi a püspök a relikviát, így minden oltárnak van külön védőszentje.

Van azonban más, fontosabb jelentése is. Az oltár magát Krisztust jelképezi. Ez előtt az oltár előtt borul arcra a pap is nagypénteken, kifejezve a teljes önátadást, de egyben a hódolatot is. Az oltár ilyenkor csupasz mindentől megfosztott. Olyan, mint Krisztus. 

Miután a pap köszöntötte Istent az oltárcsók által, a híveket üdvözli. Ezzel is kifejezésre jut, hogy a szentmise elsődleges célja az Isten dicsőítése, az emberek megszentelődése ebből következik. A keresztvetés utána a következő szavakkal üdvözli a pap az egybegyűlt híveket:

A mi Urunk, Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal.

Vagy:

Az Úr legyen veletek!

Vagy:

Kegyelem nektek és békesség az Atyától, az Istentől, és Urunktól Jézus Krisztustól.

A nép felelete: És a te lelkeddel! akar utalni, hogy elfogadják az Isten jelenlétét, kegyelmét, de egyben, mint jókívánság tovább is adják.

Bűnbánati cselekmény

 Ezután a pap bűnbánatra szólít fel, majd rövid csend után az egész közösség bűnbánatot tart, végül a pap bűnbocsánatért imádkozik, amely azonban nélkülözi a bűnbocsánat szentségének hatékonyságát.

Vasárnap, különösen húsvéti időben, a szokásos bűnbánati cselekmény szokott helyén végezhető a víz megáldása és a szenteltvízzel való meghintés keresztségünk emlékére.

Ha az ember elindul otthonról, óhatatlan, hogy útközben valami por ne tapadjon cipőjére. Mielőtt a templomba érünk, letöröljük cipőnk talpát. Valami hasonló, amikor a pap a szentmise elején a bűnbánatra szólít fel minket. Minden kis bűn méltatlanná teszi az embert, hogy Istennel találkozhasson. Még ha súlyos bűnünk nincs is, de kis bűn mégis tapad az ember lelkéhez. Ezektől is meg kell szabadulni az embernek, ha Isten színe elé akar lépni, mindinkább, ha magához is akarja venni az Oltáriszentséget. Ezt a bűnbánatot hívjuk közgyónásnak is. Az elkövetett bűnök miatt felindított bánat lényegileg megelőzi az áldozatot, s mintegy előkészíti; itt nem arra kell gondolni, hogy minden egyes bűnünket ebben a rövid csendben meg kell ismernünk, hanem hogy megbánjuk a bűneinket, mindazt, amit rosszat tettünk.

Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten, bocsássa meg bűneinket, és vezessen el az örök életre. Oda kell figyelnünk, hogy ennek a mondatnak nincs hatalma a bűnök eltörlésére, feloldozására. A pap Istenhez könyörög a bűnök bocsánatáért.

Uram, irgalmazz!

A bűnbánati cselekmény után mindig az Uram, irgalmazz! kezdődik, hacsak helyet nem kapott már magában a bűnbánati cselekményben. Minthogy ez olyan ének, amellyel a közösség az Úrhoz kiált irgalomért esedezve, mindenki részt vesz benne; énekli a nép is, nemcsak az énekesek, illetve a kántor. Ezek a felkiáltások rendszerint kettőzve hangzanak fel. Nincs azonban kizárva a többszöri ismétlés, vagy rövid trópusok (szövegkibővítések) közbeiktatása sem, alkalmazkodva a nyelv és a zene szabályaihoz, illetve a körülményekhez. Amikor az Uram, irgalmazz-t úgy éneklik mint a bűnbánati cselekmény részét, akkor az egyes akklamációk elé trópust (szövegkibővítést) kell tenni.

Miután az ember beismerte bűneit, felkiállt az Istenhez, hogy irgalmazzon, könyörüljön. A pogány Rómában, ha valahova ment a császár, a rabszolgák azt kiáltották: Uram, irgalmazz! Amennyiben az uralkodó hajlott a megbocsátásra, akkor a rabszolgából szabad ember lett. Mi is a bűn rabságában élünk, így kérnünk kell Urunkat, hogy szabadítson fel minket.

A történelem folyamán, még ha minimálisan is, de változott ez a rész a szentmisében. Ebben nagy szerepet játszott Áriusz tévtanítása a 4. században, amikor is bevezették a háromszori ismétlést. Az első az Atyának, a második a Fiúnak a harmadik a Szentléleknek szól.

Léteznek olyan lehetőségek is, hogy az egyes időszakokra a liturgikus évben, különböző felhívásokkal gazdagítják. Így a nagyböjtben például:

Kyrie eleison! Nagy hatalmú Isten, könyörülj, e népen! Uram, irgalmazz minekünk!

Christe eleison! Ádám atyánk vétkét, te mostad le szennyét, Krisztus, kegyelmezz minekünkÍ!

Kyrie eleison! Mit a bűn ahjdan elveszte, szent Fiad nékünk megnyerte. Uram, irgalmazz minekünk!

Dicsőség

A Dicsőség nagyon régi, tiszteletre méltó himnusz, amellyel a Szentlélekben összegyűlt Egyház az Atyaistent és a Bárányt dicsőíti, és hozzájuk könyörög. Ennek a himnusznak szövege más énekkel nem he lyettesíthető. Kezdheti vagy a pap, vagy a körülményeknek megfelelően a kántor, vagy a szkóla. Énekelhetik mindnyájan együtt, vagy a hívők és a szkóla váltakozva, vagy a szkóla egyedül. Ha nem éneklik, mindenki mondja, vagy közösen, vagy két kórusban egymással váltakozva.

Éneklik vagy mondják vasárnap, Advent és Nagyböjt idejét kivéve, főünnepeken és ünnepeken, valamint sajátos ünnepi alkalmakkor.

Miután az ember „amnesztiáért” könyörög, hogy az Isten valóban méltassa is, sok szépet mondd róla. Nem csak azért mert kegyében akar lenni, hanem mert az ember saját szeme elé akarja tenni Isten tulajdonságait.

Ennek a gyönyörű himnusznak a keletkezése, sajnos, homályba vész. A Gloria ősrégi, patinás szöveg. A benne előforduló kérésekkel gyakran találkozunk a legrégibb prefációkban, miseimákban, himnuszokban. Ez a szöveg bennünket a liturgikus nyelv forrásához vezet el. „Nincs benne egy formula sem, amely elütne a legrégibb szerzők stílusától, egy kifejezés sem, amelyet ne írhattak volna az első vagy a második században”. Keletkezését még a II. század első felébe tehetjük. Ez a dicsőítő ének akkor még csak általánosságban az Istenről szólt. A III-IV. század hitvitái idejében a Gloria-szöveget kissé átalakították, hogy a hívek hitéletének előterébe került keresztény igazságok, főleg Krisztus istensége, benne kifejezést találjanak. A Szentlélekről aránylag csak rövid szöveg szól a Gloria- ban. Ez is mutatja, hogy a Gloria olyan idők terméke, amelyekben csak az Atya Isten és az ő egyszülött Fia, a világ megváltója fordultak elő gyakran a keresztények imádságában. Csak a IV. század eretnekségei által hívta fel a Gondviselés a keresztények figyelmét a Szentlélek Istenre.

Tartalmát tekintve dicsőítő ének. Az evangéliumból vett első mondat kijelenti, és nem óhajtja Isten dicsőségét, majd a jóakaratú embereknek kíván békességet.

A Szentlélek dicsőítésével válik teljessé a Gloria, mert a befejező amen több, mint a gondolatsor nyelvi lezárása: az ember belegyökerezése a Szentháromságba.

Könyörgés

Ezután a pap imára szólítja fel a népet. Mindnyájan csendben vannak a pappal együtt egy kis ideig, hogy tudatosítsák: Isten színe előtt állnak, és hogy kéréseiket magukban megfogalmazzák. Majd a pap elimádkozza a Könyörgést, amelyet collectá-nak szokás nevezni. Általa jut kifejezésre a napi liturgia sajátos jellege. Régi egyházi hagyomány szerint a pap a Könyörgést az Atyaistenhez intézi Krisztus által a Szentlélekben és szentháromsági, azaz hosszabb záróformulával fejeződik be, az alábbi módon:

– ha az Atyához intézzük: A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

– ha az Atyához intézzük, de a végén a Fiút említjük: Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

– ha a Fiúhoz intézzük: Aki élsz és uralkodol az Atyaistennel és a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

A nép azzal csatlakozik a Könyörgéshez, hogy az Ámen felkiáltással a Könyörgést magáévá teszi.

A szentmisében mindig csak egy Könyörgés (collecta) van.

A pap a Gloria után összetett kézzel imára szólítja fel a híveket – Könyörögjünk!  A collecta szó annyit jelent, mint összegyűjtés, összegzés. A könyörgés a szentmise bevezető részét zárja le. Amennyiben a liturgia Isten és ember párbeszéde, annyiban elmondható, hogy eddig és még ezzel az imádsággal az ember szólt Istenhez, jóllehet gyakran olyan kifejezésekkel, amelyeket a kinyilatkoztatás folyamán Isten tanított meg az embereknek. Ezután majd a Biblián keresztül, az igeliturgiában Isten fog szólni az emberekhez.

Origenész elvárásai teljesülnek ebben az imában, de csak egyetlen mondatban, egyetlen összetett gondolatsor dicsőíti Istent, egy meghatározott üdvtörténeti tettét felidézve és a kérés előterjesztésekor arra hivatkozva. A collecta vázlatos felépítése a következő:

a)     Megszólítás

b)    Üdvtörténeti eseményre hivatkozás

c)     Kérés előterjesztése

d)    Záradék

e)     Amen

Például Húsvétvasárnap így imádkozunk:

a)    Istenünk,

b)    a mai napon egyszülött Fiad által legyőzted a halált, és kitártad előttünk az örökkévalóság kapuját.

c)     Krisztus Urunk feltámadását ünnepelve kérünk, teremts újjá minket Szentlelked erejével, hogy új életre támadjunk.

d)    A mi Urunk, Jézus Krisztus, a te Fiad által, aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön örökké.

e)     Amen

A collecta imádságok jellegzetessége az, hogy a celebráns soha nem saját nevében mondja azokat, hanem az egész jelenlevő Egyház nevében. Már szent Ciprián megfogalmazta az alapelvet a következőképpen: „imádságunk nyilvános és közösségi, s amikor imádkozunk, azt nem egyedül tesszük, hanem az egész hívő néppel, akivel mi ugyanis egyek vagyunk. Ez az imádság törvénye.”

A collecta mindig Istenhez szól, még az ő szentjeinek, vértanúinak az ünnepén is.

Például Szűz Mária, Isten Anyja főünnepén (január 1.) a következő ima van előírva:

Istenünk, te Mária szűzi anyasága által örök üdvösséggel ajándékoztad meg a világot. Engedd, kérünk, hogy Isten Anyjának közbenjárását érezzük, mert tőle kaptuk Fiadat, az élet szerzőjét. Aki veled él és uralkodik a Szentlélekkel egységben, Isten mindörökkön-örökké.

Ima szentmise előtt:

85. zsoltár:

Hajtsd hozzám, Uram, füledet, hallgass meg, hisz nyomorult és szegény vagyok.

Őrizd meg életemet, hiszen jámbor vagyok, mentsd meg, Istenem, szolgádat, ki benned bízik.

Könyörülj rajtam, Uram, hisz hozzád kiáltok egész nap;

Örvendeztesd meg szolgádat, hisz hozzád emelem, Uram, lelkemet.

Hisz te, Uram, jóságos és kegyes vagy, nagyirgalmú mindazokhoz, kik téged segítségül hívnak.

Figyelj, Uram, imádságomra, hallgass könyörgésem szavára.

Hozzád kiáltok szorongatásom idején, mert te meg hallgatsz engem.

Uram, nincs az istenek közt tehozzád hasonló, műveidhez semmi sem fogható;

A nemzetek, melyeket alkottál, mindnyájan eljönnek, leborulnak, Uram, előtted és dicsőítik nevedet.

Mert nagy vagy te és csodákat művelsz, csak te vagy az Isten.

Uram, vezess engem utadon, hogy hűségesen járjak előtted, és szívem örvendezve félje nevedet.

Teljes szívemből dicsérlek, Uram, én Istenem, és mindörökké magasztalom nevedet,

Mert felette nagy volt irgalmad irántam, megmentetted az alvilág mélyéből életemet.

Isten, gonoszok keltek fel ellenem, s erőszakosak serege tör életemre, ők nem vesznek téged tekintetbe.

De te, Uram, könyörületes, irgalmas Isten vagy, türelmes, nagyirgalmú és igaz,

Tekints rám, könyörülj rajtam, add szolgádnak erődet, szabadítsd meg szolgálódnak fiát.

Add jelét rajtam jóságodnak, hogy gyűlölőim lássák és szégyent valljanak, minthogy te, Uram, megsegítesz és meg vigasztalsz engem.