katekézis a szentmiséről - Szent vagy

A tavalyi évben a szentmiséről katekézissorozat jelent meg az oldalon, amely azonban nem lett befejezve. Ennek szeretném most fokozatosan a további részeit közzé adni. 

Az előkészítő ima elmondása után kezdődik a szentmise leglényegibb része. A prefáció záró szakasza a földön imádkozó Egyházat az égiek kórusához kapcsolja, és együtt énekeljük/mondjuk a szeráfok Izaiás meghívási látomásában hangzó dicsőítését: Ezekben a szavakban összecsendül az ég és a föld s magasztalja a mindenség Teremtőjét. A háromszoros Sanctus a szentatyák megjegyzése szerint a háromszemélyű Isten imádása. Valóban ünnepélyes hálaadásunknak méltóbb befejezést nem adhatnánk, mint hogy hálaénekünket összekapcsoljuk az angyalok s az üdvözült szentek dicsőítő énekével. Bizonyos drámai erő van abban, hogy a pap hálaadó énekében a nép, vagy a kórus énekli az angyalok magasztaló himnuszát.

A Sanctus két részből áll. Az egyikben az ég angyalai dicsőítik a Szentháromságot, a másikban a pap, vagy a hívek üdvözlik a szentmisében megjelenő isteni Üdvözítőt. Az első részt Izaiás próféta látomásából vette az Egyház. Izaiás ugyanis egyik látomásában tanúja volt annak, amint „a szeráfok... kiáltanak egyik a másikhoz és mondák: Szent, szent, szent a seregek Ura Istene, teljes az egész föld az Ő dicsőségével. És megrendültek az ajtók küszöbei a kiáltó szavától és a ház betelt füsttel”. A liturgikus szöveg csak lényegtelen dolgokban tér el Izaiás e szavaitól. Az előbbi ugyanis mintegy megszólítása az Istennek: „a te dicsőségeddel”, míg Izaiásnál így találjuk: „az ő dicsőségével”. Azonkívül a szentmise szövege „az egész föld” helyett, az ég és föld” kifejezést használja. Az ének során a hozsanna szavat használjuk. Ennek a szónak az eredeti jelentése az: „segíts, kérünk!” „szabadíts meg minket!” Ebből a könyörgő, esdeklő szóból később lelkes diadalkiáltás lett: „Üdv neked”, „Éljen”. Ezért sem a latin, sem a görög liturgia nem fordítja le ezt a szót, hanem eredeti héber alakjában használja. A Sanctus második része ugyanis megismétlése azoknak a lelkes szavaknak, amelyekkel a Jeruzsálembe ünnepélyesen bevonuló Üdvözítőt a zsidó nép fogadta. Ahogy Jézus dicsőségesen bevonult a szent városba, hogy ott meghaljon az emberekért, úgy most oda áll a pap személyében az oltárhoz, hogy a keresztfa áldozatát megújítsa. A Sanctus ez a része tehát már emlékezteti a papot az Úr szenvedésének a történetére. A Sanctus éneklését az istentisztelet alkalmával már az I. század végén Római Szent Kelemen említi mikor a korinthusiakhoz Izaiás szövegét citálva ezeket írja: Az angyalok „kiáltják: Szent, szent, szent a seregek Ura, dicsőségével az egész világ telve van. Így mi is lelkiismeretünk szavára hallgatva, szent egyetértésben egybegyűlve egy szívvel-lélekkel kiáltsuk feléje, hogy nagy és dicsőséges ígéreteiben is részesülhessünk”. E szavak alapján nagyon valószínűnek tarthatjuk, hogy már az I. század végén a keresztények közösen énekelték a Sanctus-t.

Ezután következik a szentmise kánonja. Maga a kánon szó szabályt, mértéket jelent. Ha a szentmisébe akarjuk értelmezni a szót, akkor úgy fejezhetnénk ki, mint az áldozatbemutatás római szabálya. Mai értelemben úgy is fogalmazhatnánk, mint Isten magasztalása és hálaadás a megváltás nagy tettéért. A szentmisében a Szent vagy és a Miatyánk közötti részt foglalja magába. Az egész kánon közben egy elbeszélés is, amely elmondja az Oltáriszentség alapítását.

Egészen 1970ig egyetlen ilyen ima létezett, ezért is nevezik Római kánonnak. A II. Vatikáni zsinat azonban kibővítette a kánonok számát négyre. A zsinat után megjelent még következő öt. A zsinat után megjelentek tematikusak. Az 1975-ben levő szentévben a kiengesztelődési ima. Témája a bűnbánat, az Istennel való kiengesztelődés, megbékélés. A többi eucharisztikus ima 1974-es svájci nemzeti zsinaton lett jóváhagyva, majd gyorsan elterjedt a többi országban is. A szentmise kánonját más szavakkal Eucharisztikus imának is nevezzük.

Az eucharisztikus imák felépítése:

1.     A középponti és a leglényegesebb rész az alapítás elbeszélése. Elmondja az utolsó vacsora eseményeit, vagyis mindazt, amit Urunk, Jézus Krisztus tett és mondott.  Ennek az imádságnak az elhangzása alatt a kenyér és a bor Krisztus teste és vére lesz, vagyis Urunk, Jézus Krisztus a szentségi jelek alatt megjelenik közöttünk.

2.     Ezt megelőzi a Szentlélek lehívása, amelyben azt kéri az Egyház, hogy a Szentlélek tegye szentté, azaz Krisztus testévé és vérévé, az oltáron elhelyezett kenyeret és bort. A Szentlélek műve és Krisztus szavainak hatékonysága, a pap által, valóságosan megjelenítik a kenyér és bor színe alatt az ő Testét és Vérét, a kereszten egyszer s mindenkorra felajánlott áldozatát. Jézus ebben nagyon határozott volt. a hit jön a segítségünkre, hogy elfogadjuk. Ez a hit aktusa: Krisztus teste és vére! Hitünk szent titka! Amikor Krisztus Urunk a kenyér és a bor színe alatt jelen van köztünk, azt a hívek közössége egy felkiáltással megvallja – Íme hitünk szent titka...

3.     Azonban vissza is emlékszünk arra, amiért Urunk elrendelte az Eucharisztia ünneplését. A megemlékezésben felidézzük Krisztus parancsát, azt, hogy mindezt szenvedése, halála és dicsőséges feltámadása miatt kell tennünk. Az Úr halála és feltámadása emlékezetét ünnepelve és dicsőséges eljöttét várva, az egyház felajánlja az Atyának az áldozatot, mely kiengeszteli az eget és a földet: felajánlja Krisztus húsvéti áldozatát és vele együtt önmagát, kérve a Szentlélek erejében, hogy Krisztusban egy test és egy lélek legyünk, hiszen az egyház azt akarja, hogy egy test és egy lélek legyünk.

4.     Mindjárt hozzá is kapcsoljuk az Eucharisztia felajánlását, az Egyház ugyanis nemcsak a szeplőtelen áldozat felajánlását végzi, hanem felszólítja a híveket, hogy önmagukat is naponta ajánlják fel áldozatul, így egyesüljenek az Istennel.

5.     Az Eucharisztiát a földi és a mennyei Egyház közösségében ünnepeljük. Ezért külön megemlékezéseket, közbenjáró imádságokat végzünk különböző szándékra. Ezekben az imádságokban könyörgünk az élőkért és holtakért, akik meghívást kaptak a megváltásban való részesedésre és üdvösségre. Az eucharisztikus ima összegyűjti a szeretet tökéletességében a gyermekeit, egységben a pápával, a püspökkel, akiket név szerint megemlítünk. Ez annak a jele, hogy az ünneplésben egységben vagyunk az egyetemes egyházzal és a helyi egyházzal. Az egyház tagjaiért mondott könyörgés egyaránt szól élőkért és holtakért, a mennyei örök boldogság reményében, a Szűzanyával és a szentekkel együtt. Senki nem felejtenek ki az eucharisztikus imából, de ha valaki barátai, rokonai közül meg akar név szerint említeni valakit, tegye meg a szívében, csendben, vagy pedig írassa fel és kérje a név megemlítését. A stóladíj kapcsán a pápa megjegyezte, hogy a szentmise, mint Krisztus áldozata, a megváltás ingyenes. Adományt lehet adni, de fizetés nincs és ezt fontos megérteni!

6.     Az ünnepélyes záródicsőítésben az Atyát, a Fiút és a Szentlelket magasztalja az Egyház úgy, hogy a záródicsőítésre az egész közösség egyetértésként és hitvallásként Áment felel. A doxológia, a záródicsőítés egy ősi ima, mely összefoglalja mindazt, ami az eucharisztikus imában történt. Segít továbbá abban, hogy hálát adjunk mindig és mindenütt, hogy sajátunkká tegyük a szeretet adományát, és hogy építsük az egyház tényleges közösségét.