Nagyböjt 4 vasárnapjára

Krisztusban szeretett testvérek!

A minap a naptáramban lapoztam és számolgattam. Arra lettem figyelmes, hogy e héten lesz 1000 napja, hogy itt Szencen szolgálatot teljesítek. Nem így képzeltem el 2 éve ezt a napot. Papi életem egy napját sem képzeltem el úgy, hogy ilyen „magányban” fogom tölteni. De a magány is tanítani akar valamire. Az egyedüllét arra hívja fel a figyelmünket, hogy mégsem vagyunk egyedül, még ha nem is látunk semmit. Így sokkal könnyebben tudjuk elképzelni, mit is élhetett át a mai vasárnapi evangéliumban szereplő vak ember. Átérezhetjük, hogyan is élhette mindennapjait. Csak kint ült és koldult. Anélkül, hogy bármit is észrevett volna. Hisz nem látott. Az utóbbi napokban hasonló érzések tölthetnek el minket is. A papszentelésnél arra kaptam küldetést, hogy menjek az emberek közé, most mégis hogyan teljesítsem mindezt? Eszembe jut szent Pál intelme: Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, a ki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában. Hirdesd az igét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással (2Tim 4, 1-2). Így nekem is más utat kell keresnek, hogy az Igét hirdethessem. Most a világháló lehetőségét használom fel erre a nemes célra.

Az evangéliumban elhangzik egy érdekes mondat, ami a napokban a mi fejeinkben is motoszkálhat: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus, ki vétkezett? Mi, hogy ilyen megpróbáltatást állítasz elénk? Vagy a világ ilyen bűnös, hogy el akarod így pusztítani? De Jézus hozzánk is szól válaszával: „Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei.” Krisztus akkor csodát tett, és mi is arra várunk, hogy egy csoda történjen. És csak nem jön. Hiába várjuk napról napra a pozitívabb eredményeket, ennek ellenkezője történik csak meg. Akkor mégis hogyan mutatkoznak meg Isten csodálatos tettei? Nézzünk csak magunk körbe. Az első naptól kezdve, ahogy bevezették a szigorú intézkedéseket, egyre több embernek kezd felnyílni a szeme az idős, beteg vagy nélkülöző embertestvéreink hiányára. Szinte mindez az egyik percről a másikra változik. A csoda részesei vagyunk mink is. Csak lehet még nem vagyunk rá kellően felkészülve. Krisztus is fokozatosan nyitotta fel a szemét, a mi szívünkkel is így tesz. Lassacskán olvasztja fel annak jegét, megkövültségét.

Sokan a mai világan is úgy viselkednek, mint a vak ember szomszédjai. Nem ismerték fel őt. Hát mi változtassuk meg ezt a látásmódot. Nyissuk fel a szemünket a valóságra, és nézzünk az Istenre és őt kövessük.

Mi is lehetne a buzdítás az elkövetkezendő napokra? Nem más, mint amit szent Pál ír a mai szentleckében: „Éljetek hát úgy, mint a fény fiai! A világosság gyümölcse csupa jóság, igazság, egyenesség. Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében.” Most a hit próbájának vagyunk kitéve. Szent Péter apostol írja: a ti megpróbált hitetek a romlandó aranynál – melyet tűz által próbálnak meg – sokkal értékesebbnek bizonyuljon dicséretetekre, dicsőségetekre és tisztességetekre Jézus Krisztus megjelenésekor, akit bár nem láttatok, szerettek; akiben, bár most sem látjátok, hisztek; s örvendeztek kimondhatatlan és megdicsőült örömmel, mert eléritek hitetek célját, lelketek üdvösségét (1Pt 1, 7-9). Ez a próba – meggyőződésem szerint –életünkben a legnagyobb próbatétel.

Ezzel a buzdítással szeretnék mindenkinek sok türelmet, de elsősorban egészséget kívánni.

A mihamarabbi viszontlátás reményében a templomban – de az imában úgyis együtt vagyunk

András atya